Fékezni a zöldnél

További örökzöldek jönnek a közlekedésről, mert ezt még tényleg szokni kell a pesti közlekedésben szocializálódott helyi hülyének...:) Mostanában minden nap autózunk, főleg lakás- és környéknézegető körútjainkon, így egyre több érdekesség tűnik fel. A gyalogosok és biciklisek mennek, mintha ott sem lennénk, erről már volt szó. Ezt meg lehet szokni: amint zebrát látok, inkább felkészülök a legrosszabbra, hogy még felülről is gyalogos érkezik, akit amolyan „bessenyeipeti” módra, dugóhúzó manőverrel előz egy bringás a talajszint felett...:) Ha elhúztak, óvatos kettes, pici gáz, hátha jönnek még: itt az autós alkalmazkodik, a többiek meg haladnak. Ami érdekesebb, amikor a villamos előtt vagy mögött kell baktatni, mert sokszor az út és a sín egy nyomvonalon van: itt egyébként ebből semmi para vagy csilingelés nincsen, mindenki megvárja, amíg boldogulni tud, legyen az villamos vagy autós (a bringás ekkor is szélárnyékból előz, ő más dimenzióban mozog). Lassan, de biztosan azért lehet haladni mindenhol, bár itt is vannak dugók, főleg a belvárosban a munkaidő végén. Ennek egyik oka az említett gyalogos és bringás elsőbbségek, a másik ok a rengeteg lámpa, a harmadik pedig ha egy polgártárs nem Schumacher-módra lő ki a zöldnél: akkor ugyanis mindenki két kézzel tenyerel a dudán, mert itt nincs idő álmodozni, rövid ideig van elsőbbsége a négykerekűnek. „Sárga, padlógáz”, gondolhatnánk magyarosan...NAGYON ROSSZ ÖTLET!!! Ugyanis a legijesztőbb és egyben legnehezebben megszokható szabály, hogy a sárga az PADLÓFÉK-et jelent! Indulás csak zöldnél, de a lámpa felé közelítve is jobban teszi mindenki, ha már a zöldnél fékez és felkészül az azonnali stopra! Erre mesélte egyik barátunk, hogy egy szintén magyar ismerősével az alábbi sztori esett meg mostanában: hozzánk hasonlóan, magyar rendszámmal rótta a zürichi utcákat, erre minden joga meg van egy teljes évig. Mindig egy adott bérelt parkolóhelyen állt meg az autójával a háza előtt, pont mint mi. Egy napon aztán kerékbilincs várta az autóján, rajta egy értesítővel: itt és itt tessék érdeklődni. Beballagott, milyen szabály ellen véthetett vajon: át tetszett menni kétszer a sárga lámpán, ezért tessék befizetni a bírságot és már le is szereljük a bilincset. A bírság összege: 800 CHF!!!!!!!!! Nem is ez a legdurvább a sztoriban, hanem hogy magyar rendszám alapján is megtalálták: nem, nem kaptak adatokat kis hazánkból, profánabb a képlet! Visszakövették a közlekedési kamerák alapján, hogy hol is állomásozhat ez a notórikus szabályszegő és a járőr körbejárta a lehetséges környékeket, megtalálta az autót és már ment is a kerékbilincs...”Rafkós magyar vagy, mi?! Nesze!” :) Nem lehet megúszni: elég sok lámpa mögött ott egy kamera, ami mindent hesszel: 50 helyett 54, megszívtad...Lámpa sárgára váltott, te még mögötte voltál az első kerékkel, megszívtad...Piros lámpa: Auslander aus! :) Majd megtanulja, a marhája...:) Mióta ezeket hallom, tojás van a pedál alatt és fékezek a zöldnél: nem zürichi lesz a következő F1 világbajnok, valamiért ezt érzem...:)

Kondi van eladó? Engem érdekel, mennyi?

Ma végre rászántam magam, hogy nekivágjak bringával Zürich legmagasabb pontjának, az Üetlibergnek. Párszor már tekertem arra, de amikor megláttam a tábla irányában feltáruló meredekséget, általában a „na tudod mikor” kezdetű mondatok ugrottak be elsőre...:) Hiába, az elkényelmesedett urbánus proletár nem tud kapásból hegyet mászni! Na, de végre ma nekirugaszkodtam: szokásos útvonal a Triemli felől fel a Panoramaweg-re, ahonnan már sejthető, hogy odafentről nem semmi lehet a látvány. Ma gyönyörű idő volt Zürichben, ezt vétek nem kihasználni, gondoltam...Táblánál hórukk és go: tekertem vagy 400 métert, bringáról le, inkább tolom...:) Jól van na, nem vagyok rá büszke, de az útvonal azért nem rövid: kb. egy Margitsziget körnek felel meg, átlagosan 30 fokos emelkedőn...Jelentkezzen, aki végigtekerné bringával! :) Caplatok, lassan felsejlik a fák mögött a tó és a város, az út pedig ragyogóan kiépített: gyakorlatilag végig karbantartott, apró köves, 1 méter széles utak vannak...Ez Svájc, ezen már meg sem lepődtem...No, de azt hozzá kell tenni: itt aztán ritka a hozzám hasonló elpunnyadt mihaszna! :) Tolom a bringát, izzadok mint k..va a templomban, erre elhúz mellettem gyalog egy kb. 60 éves nőci: „Grüzie...schöne tag” csatakiáltással...:) De mintha álltam volna, semmi szuszogás, szerintem meg sem izzadt...Schöne-schöne: József Attila Levegőt címe verse is milyen szép, mert már vagy fél órája ez megy a fejemben...:) Konklúzió: kéne futni, de közben meg nem enni...hogy a pék rakná tele...:) Égtem, mint a Reichstag...:) De ha már belekezdtem, nincs megállás: röpke 45 perc alatt felértem, néha megállva és úgy csinálva, mintha csak fotózni álltam volna meg. :) Felérve aztán egész belemelegedtem, rögtön nekivágtam a kilátónak is, ami még úgy 120 lépcsőfok, de ami aztán onnan feltárul, azért minden izzadtságcsepp triplán megérte! A placcon természetesen van egy príma kis kolbászsütöde, és egy nagyobb terasz-étterem is. A túrázók zöme nyugdíjas korú volt: az egészséges életmód, legalábbis a rendszeres mozgás, itt a kultúra része. Azért szűkítem a mozgásra, mert kompenzáció gyanánt azért jó pár papa dekkelte a cigit, amint felért...:) Ehhez mindenhol (az erdőben is) rendre kuka és a tetején csikktartó dukál: ki van találva! Summa summárum, aki ennek elsőre nekivág és nem triatlonos, kicsit azért meg fog izzadni, de mindenképpen megéri: egyik legszebb kilátás, amit eddig volt szerencsém életemben látni...

Mosógép, te drága...

A poszt címe lehetne „óda a mosógéphez” is: itt ugyanis nincs saját mosógépe az embereknek. Biztosan furcsán hangzik: pont itt, amikor bárki bármikor úgy vehetne le a polcról egy új wásmásinét, mint más ember egy fogkefét. A dolog a következőképpen fest: amelyik lakásban van saját mosógép (egyáltalán hely a mosógépnek), az itt komoly extrának számít, jelentősen növeli annak értékét! Miért, joggal kérdezhetjük. Szerintem két logikus magyarázata van:

1. Amikor ezek a házak épültek, még nem volt tömegcikk a saját mosógép, így nem is építették ki neki a vízelvezető kiállást (helyette a pincében hoztak létre erre alkalmas helyiséget)
2. A híresen elzárkózó és a nyugalmat maximálisan tisztelő svájciak nem akartak egy csörgő-zörgő, bármikor a szomszédot az Alpokba kergető masinát a lakásokba (helyette milyen jó egy közös a pincében)

Az hagyján, hogy a mi kulipintyónkban (amellyel nagyon is elégedettek vagyunk, mielőtt még...) nincs mosógép, de leszámítva a néhány éve így tervezett és megépített lakásokat, máshol sem nagyon van. Jókat röhögtünk az elején, hogy „nézd már, milyen fantáziadús ez a Günther, lefotózza a mosógépét és ezt teszi fel a lakása hirdetésébe, muhaha!”...:) Hát, Günther nagyon is érti a szakmát: ezzel 10 perc alatt kiadja a kéróját!

Ma volt szerencsénk kipróbálni, hogy milyen is a lenti mosókonyha: el kell mondjam, hogy tök jól működik, kivéve, hogy a szárítógépet (mert ez is mindenhol kötelező tartozék) kicsit még szokni kell...Először még vizes maradt, majd nedves, majd ugyanolyan nedves, majd brutál programmal épp’ hogy száraz. Paraszt gyerek először próbálja a Segway-t: "ez meg mi a rosseb, kétkerekű lapátnyél?!" :) Szóval ez ránk nézve visszás, az itteniek mindent megtettek a kényelemért: a gépek egyértelműen ipari teljesítményűek és méretűek, minimum fél millió Ft egy ilyen otthon...Ezek persze svájci gépek, erről majd egy külön posztban (itt minden svájci, ami nem muszáj, hogy ne az legyen).

Szerencsére itt még nem tapasztaljuk a közös mosás ama szórakoztató szabályát, amikor fix, heti egyszeri időpontban tudsz csak mosni! Mondjuk szerda du. 5-7 között: ha máskor állnál neki: jobb esetben kiveszik, berakják a sajátjukat, rosszabb esetben megkeresnek és vagy figyelmeztetnek (elsőre valószínű), vagy felnyomnak a panaszkönyvbe, amelyet mindenki ellenőriz rólad lakásbérlésnél...

Tehát, kedves honfitársaim: amikor lazán bedobjátok a gépbe a szennyest, akár este tízkor is, majd dacolva a twittelő elemek veszélyével, rátekertek a centrire éjfélkor, emlékezzetek: ezt nem mindenhol lehet megtenni kerek e nagyvilágban...:)

Magyar rendszámmal az úton

Ma kirándulgattunk kicsit a környéken, megnéztünk néhány helyet, ahol potenciálisan elérhető lakásokat találtunk. Alap esetben, ahogy azt a szabályok részben is ecseteltem, mindenki békésen araszol 50-nel az utakon, nincs semmi jele kapkodásnak, sietségnek...Amíg valaki elé be nem navigál a GPS a telített, szűk mellső sávba! Nem tudom, hogy a rendszámunk nem volt szimpi a középkorú svájci mamkának, vagy alapból sietett, de padlóig nyomta a gázt, amint észrevette, hogy be szeretnék elé sorolni...:) Mondjuk engem sem abból a fából faragtak, hogy megvárjam, amíg 300 méter múlva tök más irányba vinne el az autópálya bevezető szakasza, kard ki kard, lepadlóztam én is! :) Befértem, kicsi és erős a kocsi. Aztán amint besoroltam, intettem, hogy köszönöm, és ezzel azt gondoltam, hogy „this is the beginning of a beautiful friendship”...:) Aztán navigátorom gyorsan nyomott egy újabb hamarosan jobbra fordulás instrukciót, és hogy-hogy nem, a mamka ismét hamarabb vágott ki egy tized másodperccel a külsőbe...Nem ám, Rocky sosem adta fel a 2. menetben: újabb padló, újabb besorolás! :) Egyébként nem presztízsből csinálom: szimplán ekkora volt a forgalom a sávokban és a mamka mögött is egyfolytában érkeztek az autók: biztosan szombat délutáni bevásárlókörút, vagy ki tudja, mit csinálnak a helyiek ilyen tájt...Tehát alapból simán elengedném, ha lenne mögötte hely, de most nem volt, all apologies...:) Ekkor a mamka már pirosra váltott, mint a svájci zászló nagy része...:) A következő lehetőségnél kisorolt mellénk a másik sávba és dühödt arccal jelezte: Guten Tag, KÍVÜL TÁG!!! :) Oké, Frau Switzer, nem kötözködöm többé: rájöttem, hogy tök igaza van...Forgalmi szitu ide vagy oda, ő itthon van, én meg „ungarische nie danke” vagyok a szemében...:) Legközelebb már tudni fogom: a magyar rendszám nem a legjobb eszköz arra, hogy svájci barátokat szerezzünk...:)

Godot-ra várva...

Mint azt megtudtuk, a tartózkodási az alfája és omegája az itteni életnek. Nem csak a lakáspályázatok elsődleges kritériuma, hanem a bankszámlanyitásnak, telefon előfizetésnek, egészségbiztosítás-kötésnek, stb. is ez a feltétele. Ezek közül most a bankszámlanyitás az érdekes leginkább, mivel (elvileg) anélkül nincs fizetés utalás sem...Aztán lehet szépen mosolygunk majd valamelyik banki referensre, aki valószínűleg kapásból dobja majd vissza a kérésünket: nincs permit, nincs bankszámla...szabály az szabály...:)

Úgyhogy most ketyeg az a néhány hetünk, amíg turistaként és 100%-ban a tartalékainkra támaszkodva, várjuk a megváltást jelentő papírost...

Hozzáteszem, kissé előző topikhoz illően: ironizálok itt a szabályokkal, de ezek miatt működik az ország...És mert mindenki betartja...Gépiesen, ez igaz, de nagyjából terhes nő sincs...:) Különben meg mi jöttünk ide, senki nem kényszerített, tehát ez van, a többit meglátjuk később...

Mennyi?!

Svájc, azon belül Zürich drága hely. Jelen állás szerint turistaként a világ 6. legdrágább városa. Erre számítva mi felkészültünk a legrosszabbra, hogy nagyon már ne kelljen meglepődni. Ez van és kész, az ember az elején akaratlanul is átszámol, viszonyít, szörnyülködik... Amit nem szabad! Mint minden, ez is relatív és ebben is adott a választás szabadsága: Te döntöd el, hogy hol-mit veszel, mire-mennyit költesz! Így nézve, néhány nap után, Zürich nem is annyira vészes!

Ami drága, csak néhány példa:

1. Sör, kocsmában és étteremben: 6 – 18 CHF / korsó (Guinness 9+ CHF)
2. Ebéd, átlagos helyen: 15-25 CHF + italfogyasztás
3. Ásványvíz a parton, étteremben: 3,5-5 CHF / fél liter
4. Szállás/lakás: itt nagy a szórás, de ez brutál, mindenképpen 1800+ CHF / hó
5. Egészségbiztosítás: még nagyobb szórás, de min. 200 CHF / hó, de nőknek inkább ennek duplája ajánlott
6. Fodrász: férfi 80+ CHF, női 130+ CHF

Ami meglepett, pozitívan:

1. Autópálya matrica: 40 CHF / év (ami egy vicc, hogy mennyire olcsó)
2. Sör, helyi COOP boltban: 0,9 CHF-től / doboz
3. Felvágott, szintén COOP: 3,4 CHF / 21 dkg (csomagolt, natúr szalámi, több napra elég)
4. Ásványvíz, COOP: 0,6 CHF / 1,5 liter (ez persze nem Evian, de akkor is...)
5. Benzin, gázolaj: kb. 1,8 CHF / liter (!!!)
6. Havi közlekedési bérlet: 78 CHF (10-es zóna, gyakorlatilag egész Zürich)
7. Vonaljegy, rövid távra: kb. 2,2 CHF (attól függ, pontosan hány megállót mész)
8. Feltöltőkártya és percdíj: 20 CHF (Sunrise), lebeszélhető, percdíj 0,3 CHF

A teljesség igénye nélkül, de annyiban általánosíthatok: ha nagyobb boltban veszed, nem halsz bele...Az éttermi/szolgáltatói árakat el kell felejteni: amikor belefér-belefér...Kajálni kell, de főzhetsz is: akkor negyedannyi! Vizet nem kell venni az ebéd mellé: vinni kell egy bolti fél literest és akkor fillérekbe kerül. Erre egy példa: ázsiai étterem, nagyon finom kaja, de kettőnknek 40 CHF-be került, ehhez jött két víz összesen 10 CHF-ért...Ez utóbbi teljesen felesleges...Ha elvitelre kéred a kaját, általában olcsóbb: logikát ne kérdezd, de így van. Tehát leszámítva a lakás és biztosítás nagy tételeket, a többi nem hogy arányos a fizetéshez, hanem olykor még meglepő módon olcsó is (pl. ásványvíz, sör, benzin). A dolce vita tehát drága, de napi 50-60 CHF-ből meg van két ember költőpénze, simán...Csak ezt nem szabad átszámolni...:)

Szabályok

Svájc elképesztően túlszabályozott ország, ezt már sokan megerősítették nekünk. Van egy sor írott-, és még több íratlan szabály. Itt nincs kec-mec: ha szabálytalan voltál, itt nem oldhatod meg „okosba”! Nézzünk néhány gyakorlati példát, amivel eddig találkoztunk a több ezerből: például a gyalogos az Isten! Ha csak közelítek a zebra felé és úgy tűnik, hogy át szeretnék menni valamikor a következő percben, minden autós satuféket nyom! Nem vicc, a pótos teherautó azonnal slick gumikra fékezte magát, csak hogy átengedjen! :) Ez baráti, ha gyalog közlekedsz. De! Ha bringázol és ne adj’ Isten úgy döntesz, hogy a következő zebránál az útról balra kanyarodva a zebrán mész át a túloldalára az útnak, ott elindul a svájci matek a sofőrök fejében: zebra előttem, gyalogos nincs, egy biciklis jelez balra, aki nem gyalogos, tehát nyilván szabálytalanul akar átkelni a zebrán, tehát nem kell lassítanom, tehát kilapítom...:) Kis túlzással, mert megállnak, de dudálnak: a zebra a gyalogosé, bringával előbb fel a járdára és onnan kezdhető a manőver, vagy behúzódva a sáv bal szélére és akkor jobbról kikerül (ha addig még nem lapított ki)...:) Vagy másik példa: ha bringával a járdán mész és ott nincs felfestve bicikliút, akkor biza’ a rend őrei simán lekaratéjozhatnak a cangáról, vagy akár meg is büntethetnek 100+ frankra...szabály az szabály! Kellemes szabály, hogy ihatsz egy sört, mielőtt vezetsz: nem tudom miért, de ezt kevésbé veszik szigorúan.

Aztán a durva szabályok: itt mindenki fizet, mint a katonatiszt, ez alapszabály! Tehát ha netán késnél a bérleti díjaddal és a tulaj ezért fekete listára tesz, akkor „Houston, baj van”, mert már kezdheted is visszakatapultálni magad az Anyaországba, másik lakást nem fogsz kapni!!! Online ellenőriznek mindent Rólad! Szabály az szabály...Másik kemény dió a sok millióból, ha kecót akarsz váltani a szerződés vége előtt, netán a szokásos évi 3 időponton kívül...tyühühű, ott aztán indul a balettozás: tudsz-e találni a helyedre valaki mást, a kauciódból mire-mennyit von le a tulaj (és itt a legapróbb karcolás a tűzhelyen is számít!), ha pedig szigorú (márpedig az), akkor kifizetteti veled addig a bérleti díjat, amíg nem tudja kiadni másnak, így akár két kecót is fenn kell tartanod egyszerre...Az, hogy lakáshoz juss, az meg a legdurvább procedúra, de erről még később úgyis fogok tudni mesélni...:)

A Büro

Hétfőn aztán rápróbáltunk a dolgok gyakorlati részére is: irány a Hivatal, beadni a tartózkodásihoz a papírokat! Jó ötletnek tűnt, csak nem délben...:) A Kreisbüro zárva 11:30-tól 13:30-ig...Juhé, csapó kettő: kedd reggel 8:30! Sorszámgépből lottószelvény és bingo: azonnal hívtak is a pulthoz. Ez a beszéd, így kell ezt! Van ám a sorsnak humorérzéke: ügyintézőnk neve erősen dél-szláv csengésű...:) A bevándorlási hivatalban...:) Papírokat átadjuk, 10 perc adatrögzítés, majd kérdések: vallása? Itt mindenki azonnal tagadjon, ahogy bír! I’m not religious, kész...Ugyanis ha vallásosnak vallod magad, az több száz frankba fog fájni évente, egyházi hozzájárulás címén! Nagyjából 25 perc alatt kész is lettünk: kaptunk itteni lakcím igazoló lapot, valamint egy morzsányi infot arról, hogy kb. 2-4 hét alatt kaphatjuk meg az engedélyt...Ami „L-permit” lesz, nagy valószínűséggel, tehát 1 évre érvényes engedély. Május 1-től szigorodtak a szabályok, így a kvóták alapján elsőre ez a reális. Ami nem para, ha van munkaszerződésed, hosszabbítják, csak lakáshoz jutni jobb lenne az 5 éves engedély...Innentől malmozás van, bízva, hogy mihamarabb zörög valami a postaládában...

Első ránézésre

Megérkezésünk estéjén, legnagyobb meglepetésemre, nem voltunk nagyon fáradtak. Mondjuk emberiség kihalás-megmentő projektbe nem kezdtünk volna, de egy sör még belefért...:) Megtámadtunk egy helyi pizzeria-t, amelynek szimpatikus kiülős része volt. A helyi sör, nevén nevezve a gyereket, a Feldschlosschen, kellemes ízű, nagyon jól is esett. Az árát most hagyjuk, erről később...Viszont a pizzájuk maga volt az álom! Lehet, hogy csak az éhség beszélt belőlünk, de jobban ízlett, mint Pesten a Trattoria Toscana-ban...És ugyanannyiba került, mint ott kerülne...

Másnap aztán nyakunkba vettük a tó környékét, ami jó 30 perc sétára van a pecónktól. Elképzeltem én mindennek, de hogy ennyire...Szerintem csodaszép, röviden...Az idő is nekünk kedvezett: 25-28 fok, szikrázó napsütés. Végre nem 37, mint Pesten! Reggeli-ebéd gyanánt rámentünk a Bratwurst-ra, ami az egyik nevezetes kajájuk (képe a bal felső sarokban). Megint csak biztos az éhség, de isteni volt! Egy elég, ha normális vagy, én rámentem a másodikra is, ami már küzdelmes...:) Ha jó idő van, akkor itt kiözönlik a jónép! Eldob mindenki kapát, kaszát, repülőgép kulcsot és irány a tó! :) Itt aztán pisloghat minden autórajongó: 911-től, az összes Ferrarin keresztül az Aston Martin DB5-ig (képe fent) mindent láttam...A tömeg egyáltalán nem zavart minket: hallgattuk az utcai zenészek Boban Markovic-stílusú koncertjét, ettük a Mövenpick fagyit és úgy egyáltalán, kezdtünk ráhangolódni a zürichi tó hangulatára. Hajóval megnéztük a környező településeket, majd magabiztos tájékozódással elsőre visszataláltunk hajlékunkhoz. Szép itt, nagyon...

Az Apartman

Átmeneti pecónk közel van a központhoz, így gyorsan meg is találtuk. Szerződésünk alapján a ház előtt béreltünk egy autóbeállót, a rendelkezésre álló háromból. Fordulnék rá, nincs hely. Khm, ez így nem lesz jó gyerekek. Oké, feltaláljuk magunkat: a ház aljában lévő étteremben asszonykám érdeklődik, hogy vajh melyik beálló is tartozik az apartmanházhoz, és was ist passiert, hogy nincs szabad egy sem. Fickó mutatja, hogy a Jeep áll rossz helyen, mindjárt szól a tulajnak...Grand Cherokee, körben végig rengeteg (szándékos) karcolással...Jóbarát, ne siessél, mi nem is úgy gondoltuk, az unokatesóm pasijának az öccse kérdezte, mi csak tolmácsolunk, nekünk nem kell a balhé, gondoltam...Arra számítottam, hogy kijön a helyi Shrek és elküld minket kolbászért, meg vissza anyánkba, amiért fel kellett állnia az asztalától...De nem: kijött egy figura, aki jóindulattal is maximum állatorvos lehet és szó nélkül elállt onnan. Merci vielmal, meg ilyenek. Az apartman kicsi...nem kicsit, tényleg az! Az elején nincs sok választásod: lakást még jó darabig nem kapsz, így maradnak a drága, de kultúrált business kérók. Felcuccoltunk, amivel megtöltöttük az egészet...:) De leszámítva, hogy 1 szoba-konyha, azért nagyon szép...Ennyiért mondjuk legyen is: ugyanannyiba kerül, mint egy háromszor ekkora albérlet...Végülis elfértünk, miután kipakoltunk és két apró dolgot leszámítva otthonosan érezzük magunkat benne: mivel utcára néz, így kissé zajos és ha megnyitod a csapot, abból 4-5 percig forró víz jön...Fogmosás: t-5 perccel előtte csap kinyit...ennyi! :) Ha valakit érdekel, egy ilyenben lakunk: http://www.visionapartments.eu/suche.cfm

Átlépve a határt

Lichtenstein felől érkezve egy pici határátkelő fogadott minket, amely elsőre nem is tűnt svájci határnak. Egész úton abban reménykedtünk, hogy nem kapnak ki tételes vámvizsgálatra, mert akkor az egész estét ott tölthetjük, annyira meg volt pakolva a kocsi. Szerencsénkre nyaralóknak néztek minket, a kocsi hátára szerelt két bringa alapján is, tehát simán átsiklottunk. Semmi „grüzie”, semmi „passport”. Csendes kis faluban araszoltunk 40-nel, majd egyszer csak fordulás jobbra és felhajtottunk az autópályára. Innen már csak 120 km Zürich. Mivel addigra már túl voltunk 880 km-en, ennek igencsak örültünk! :) 120-szal haladva egyszer csak bevillant, hogy igen ám, de svájci autópálya matricánk nem annyira van...Semmi pánik, következő benzinkút...Ami 30 km-re volt...Beslattyogunk, kérjük a matricát, majd kikerekedett szemekkel visszakérdezünk: még egyszer, mennyibe kerül?! 40 frank, igen, AZ ÉVES MATRICA! Itt ugyanis nincs más: egyszer mindenki megveszi és így ennyibe kerül...Szép lassan célba értünk és megtaláltuk a pályaudvart, ahol a megbeszélt helyen várt ránk az apartmanunk kulcsa...