Vegyi-gyümi

„Atom egy napom volt, de ma már nem hasadok tovább...” – mondta a nevemre megszólalásig hasonlító Gaben az Üvegtigris 2-ben. Szóval jelentem: összes cucc átpakolva a lakásunkba, elhagytuk a kulipintyót! :) Az utóbbi néhány napot szinte csak pakolással vagy szereléssel töltöttük: lassan képzett IKEA munkások leszünk...Mivel 4 évvel ezelőtt is, amikor a saját lakásunkat rendezgettük be, szintén ezen áruház termékeit preferáltuk, egy gondolat eszembe jutott szerelgetés közben: fejlődnek ezek a svédek a bútorok tervezésében! Sokkal egyszerűbbnek találtuk a gardrób és az ágykeret összeszerelését, mint akkor. Előbbit négyen sikerült összerántanunk, kb. 5-6 óra és fél rekesz sör segítségével...:) Most hárman is megoldottuk és csak 2-3 sör fogyott...:) Mondom én, hogy ez objektív fejlődés, a vak is láthatja! :)

További kis hírek eme világból: pl. van már netünk, tv, telefon előfizunk, könnyebben, mint gondoltuk! Bementünk a helyi júpíszí-hez (tényleg az a cég, csak cablecom plusz névvel) és határozottan közöltük, hogy egy „Crazy Deal” ajánlatot kérnénk, most, ha lehet. Mondták sima liba, kérnénk a permitet. Odaadtuk, belül kissé aggódó érzésekkel (1 éves engedély, lehet kevés lesz), de a fickó nézi, elviszi lemásolni, és már nyomtatja is a szerződést. Királyság! Ez pipa! 10 perc alatt meg voltak a papírok és a manusz kihozott egy nagy szatyor kütyüt, benne a HD box, az internet router (ingyen!!!), kábelek, leírások, stb. Tudtuk, hogy az egyszeri díja a cuccnak 49 frank: adnánk oda a kártyát, de rá se pislant, csak adja oda a szatyrot, „welcome to júpíszí” üdvözlettel...Kérdezzük: fizetnünk nem kell ezért? Ő nem is érti a kérdést, összeráncolt szemöldökkel mondja, hogy az első havi számlával lesznek szívesek, bye-bye...Öööö, okés, nem ehhez szoktunk: kisétáltunk vagy 50 ezer forintnyi cuccal, meg egy welcome mosollyal...itt ez így megy.

Másik örömteli meglepetés az IKEA-ban ért minket: összerántottuk a gardróbot, ágykeretet, íróasztalt, étkezőt, stb, mindenhol rápakolták a srácok a lapunkra a tételeket, eddig semmi különbség. Lent fizetünk, ügyfélszolgálat, kérjük a házhozszállítást: nézik a monitort, holnap jó lesz? Mivan? Tényleg? Ezt lehet? Persze, ugyanannyiba kerül, mint ha 3 hét múlvára kérnénk, az áru értékéne 12%-ka...Ami jóval kevesebb, mintha magunk béreltünk volna hozzá kisáruszállítót (credit kártya híján csak voodoo segítséggel), és így még két markos gyerek be is cígölte a kb. 400 kilós pakkot a kecóba! Csípem a svéd üzletpolitikát, mondtam már? :)

Szóval a háló berendezése fertig (ezt a szót Hoffmann művésznőnek külön szeretettel), a kanapénk 2-3 héten belül érkezik: alakul az OTTHONunk...Most még lakás, de jó úton vagyunk előbbi célunk felé...Holnap irány haza és megpergetek egy menyasszonyt, vagy kettőt! Meg persze jöhet egy újabb mázsa dobozunk...:)

Kulcsok a zsebben

Még mindig hihetetlen számunkra, pedig lassan fel kéne fogni, hogy van új otthonunk! :) Ma rendben át is vettük a kulcsait. A procedúra ugyanaz, mint otthon volt: nézz át-, próbálj ki mindent, légy kukacos és irass fel bármit, ami sandán vizslat vissza. Itt annyival nagyobb a tét, hogy csak 2 hét a garancia, az új pecónál 3 év volt...Ha elnéztünk valamit és ránk csárdzsolják, így jártunk: volt kaució, nincs kaució...Szerintem nincs okunk aggódni: a lakás szép (tényleg mintha új lenne, ezek a takarító brigádosok nem ma kaparták le az első rágógumit), a papírok rendben kitöltve (még kapunk egy-két extrát, mert a festés után ŐK TALÁLTAK még javítani valót), úgyhogy már „csak” be kell rendezni...:)

Miután magunkra maradtunk és körbejárkáltuk, az jutott eszünkbe, hogy ekkora lakásban még nem is laktunk...egyikünk sem...Szerintem előbb berendezzük a hálót, azzal ugyanott leszünk, mint 2 hónapig a pirinyó apartmanunkban...Aztán jöhet a nappali, az még volt otthon is...De a harmadik szoba...hogy oda ki fog merni bemenni? :) Lehet néha bekopogok, biztos nem-e a szomszédé...:)

Ja, kaptunk még meglepit: van tárolónk a pincében és a padláson is!!! :) Akár disznókat is nevelhetnénk, mert helyünk az van...:) Megmosolyogtató volt a mosókonyhában a villanyóra, amelyben egy beépített pénzbedobó van: bedobsz kábé 0.5-1 frankot és már ki is mos a gép, az automata adagolja rá az áramot! :) Ezek mi betegek...:)

Pár hete jártunk először a lakásban, így csak rémlett, hogy az erkélyről látszik kicsit a tó: és tényleg!!! Nem tisztán, nem egy „örök” panoráma, mert a fák itt-ott belógnak, de kit érdekel, amikor 50 méterre ez van a lakástól...Happy days...:)
 

Credit kártya über alles?

Van egy érdekes összefüggés a jelenlegi kvótarendszer és az ehhez tartozó szolgáltatások között: ha egy éves tartózkodási engedélyed van (mint ahogy most mindenkinek elsőre), akkor a bankszámlanyitásnál kizárólag Debit számlát és kártyát kaphatsz, hitelkeret nélkül. Ennek minden józan gondolkodású honpolgár alapból csak örülne: kell a francnak a hitelkártya, még emlékszem, amikor „bankos” karrierem elején megdobtak eggyel, aztán szép lassan (de inkább gyorsan) ki is merült a kerete a pesti éjszakában...Örültünk is, hogy nincs, nem is kérnénk, köszönjük! Node! Ha nincs credit kártyád, azzal egy csomó dolog eleve elérhetetlenné válik Svájcban! Most éppen azon agyalunk, hogy egy nagyobb autót kellene bérelnünk, amivel ki tudjuk hozni a maradék dobozainkat: éppen foglalnám le online az autót, mire a fizetési módnál jön a kérdés „kártya típusa”...Itt meg értetlenül nézem a monitort: nincs is olyan típus, ami a debit kártyánkhoz tartozik...Utána kérdezünk: ja igen, ha nincs credit kártya, nem foglalható autó...sem szálloda...sem semmi, ami alapvetően kártyás fizetéshez kötött! „Értem én, hogy non-stop, de mikor zár be???” :) Szóval oké, de mi ebben a logika? Így van és kész: a credit kártya gondolom egyben hitelminősítés is az itteni bankrendszer részéről, tehát biztonságos az összes többi szolgáltató számára, hogy „te már itt vagy valaki”...Pont, mint Amerikában, csak ott a TB-számmal megfejelve: anélkül a térképen sem vagy rajta...Akkor addig majd repülünk a radarszint alatt...:)

Felkészülni, vigyázz...CÉL!

Bontogattam egy metaforát a múltkor a síkfutással a lakásokért: gondoltam ezzel el leszünk egy jó darabig, hosszú poszt-folyamot fogok majd keretbe foglalni vele. Nos, a helyzet a következő: beadtuk az első pályázatunkat két lakásra augusztus 20-án és augusztus 28-án megkaptuk az egyik lakást!!!! :) Ezt nem tudom másképpen értelmezni: „csoda” történt! :)

Kezdjük az elején: a feleségem permit-je megérkezett augusztus 22-én, ezt gyorsan be is adtuk a pakkhoz, majd azzal a lendülettel haza is utaztunk, nincs mit mást tennünk az ügyben. Hozzáteszem, kábé annyi esélyt adtam az első pályázatunknak, mint egy fél lábú tengerésznek a seggberúgó viadalon...:) A már említett domboldali, tó felé néző, csendes helyen lévő lakás volt a pályázat tárgya...Otthon azért csekkoltam az e-maileket, hátha, de semmi. Mivel a türelem határozott erényem, így írtam is egy levelet a kedvenc ingatlanosunknak, hogy „miafaxvanmá’?!” :) Annyi biztató volt a válaszában, hogy még nincs döntés. Hoppá, a pozitív hozzáállás viszont tényleg erősségem: tehát van esélyünk megkapni!

Eltelt pár nap és amikor a legkevésbé vártuk, megcsörrent a telefon...Az mondjuk szintén tanulságos, hogy nem az ingatlanos, vagy a lakást birtokló cég képviselője volt a vonal másik végén: hanem a referenciánk, asszonykám svájci kollégája. Kerek szemekkel bámulok életem szerelmére, mi a pék van, ő csak hallgat, majd egyszer csak „really, are you serious? we got it?” :) Emlékszem a West End liftjénél történt a dolog, ahol a környék minden honpolgára megtudhatta, hogy mit kell mondani, amikor az esküvőn hozzánk szegezik a kérdést: „IGEEEEEN!!!!” :) Szóval ordítottam, mit tagadjam! :) A vicces az, hogy nem minket hívtak, hanem őt, a biztos pontot, a svájcit, aki kiállt értünk. Aki magától hívta fel a tulajdonost, hogy elmondja: igen, tényleg mi is emberek vagyunk, sőt fürdünk is valszeg minden nap, sőt, még megbízhatóak is vagyunk és mindennek a tetejébe még dolgozni is tudunk...:) Félelmetes kérdéseik voltak, ezt maga a kolléga is elismerte, pedig honfitársa faggatta...Szó szerint igazolnia kellett a fentiekhez hasonló kérdéseket és bebizonyítania, hogy ugyanolyan emberek vagyunk, mint mindenki más...

Ehhez két gondolat is kapcsolódik: az egyik, hogy nem véletlenül faggatózik a svájci tulaj...Az itteniek számára ugyanis az egyetlen stresszfaktor a félelem! A félelmet pedig elsősorban mi, auslander-ek generáljuk bennük: mi lesz, ha a sok külföldi miatt elveszhet minden, amit elértek ők egy élet alatt, illetve elért az ország pár évtized alatt? Ez a svájci stressz: félelem, hogy elmúlik mindaz, amiben most élnek...

A másik, hogy a segítőkészség egészen elképesztő azokban a svájci emberekben, akiket megismertünk eddig! Biztos vagyok benne, hogy nem kaphattuk volna meg a lakást feleségem kollégájának hathatós közreműködése nélkül! Mindezért cserébe pedig még egy bort sem fogadna el: nem értené, miért adjuk, köszöni, de nem kéri, sőt, nem is szereti (hogy nehogy megsértődjünk)...Tehát mindezért viszonzásképpen nem leszünk a kertészei a következő tíz évben: valóban önzetlenül segített! Amikor pedig megköszönjük, csak annyit mond: ez csak természetes. Hát nem mindenhol...

De ha már köszönet, még egy dologban szentül hiszek: ezt az ajándékot nem kettőnknek és nem csak a kollégának köszönhetjük, hanem NEKED IS, aki ismersz minket és drukkoltál mindennek!!! Így hát KÖSZÖNÖM SZÉPEN, NEKED IS!!! Hétfőn vesszük át a kulcsokat, onnantól már csak kocogás jön...szerencsére maradt még energiánk! :)