...csupán illúzió, talán...

Ez az a poszt, amelyet később visszaolvasva vagy a „te kis idióta, hogy lehettél ennyire naív?!”, VAGY  az „ecsém, egész korán ráéreztél a lényegre” felkiáltással fogok díjazni, majd x év múlva...Sokatokat leginkább érdeklő téma foglalkoztat: miért ennyire „felhőtlen”, miért ennyire „felszabadult”, miért ennyire „pozitív” mindaz, amit Svájccal kapcsolatban írok, holott, akik ismertek, pontosan tudjátok, hogy a szabályok által behatárolt ketrec messze nem az én világom?

Here is the thing! Körbejárom, amennyire most látom, bár KÖNNYEN LEHET, HOGY TÉVEDEK! Az én félelmem az országgal kapcsolatban pontosan ez volt: behatárolni, leszabályozni, kontrollálni, manipulálni, ezáltal elhallgattatni mindent, ami emberi, intuitív, kreatív -> nem nekem való!!! Én ott élek, ahol a madár szabadon száll, tehát létezik ugyan korlátja reptének, de ezzel nincs tisztában (mert meg sem próbál magasabbra, messzebbre szállni)...Illúzió a szabadsága, de hihető, élhető, ezáltal pedig felszabadító érzés számára. Mikor szabad tehát az ember? Ha nem lát korlátot, így azt hiszi, hogy mindent megtehet? Vagy ha látja, megérti, tán zavarja, majd rájön, hogy talán nem is korlátozzák, hanem a környezet által inspirálják? Meddig repülne a sas, ha hirtelen megszűnik az állatkerti rács fogsága? A kérdés már-már filozofikus, mint ahogyan most minden gondolatom is az...Rábízom mindenkire a választ...

Mit érzek én ebből az aspektusból? Pesten, legalábbis elméletben, legalábbis tavaly ilyenkor még, mindent megtehettem, érezhettem, kifejezhettem, élhettem, ahogy gondolom...elméletben és nyilván nem korlátok nélkül...De meg volt az illúzió: a gondolat szabadsága, a tettek mezeje, énkiteljesedés. Akár azt is mondhatnám: senki nem szólt bele. Naivitás első karó: ilyen nincs, mindenki beleszólt, én nem hagytam, így pontosabb...:)

Zürich, szabályok, ketrec, szűkebb kifutó: ahogy elsőre gondoltam...Mi van, ha a sas nem akkor repül, ha rácsok nélkül látja az eget? Mi van, ha az ad nyugalmat, stabilitást, szárnyaló fantáziát, netán önkiteljesedést, hogy a rács elég messze van ahhoz, hogy még ne érezze korlátnak, de elég közel ahhoz, hogy tudja, tartozik valamihez? Van egy rendszer, amely megvédi...Biztonságot érez, a szabadság illúziója mellett...

Mi van akkor, ha a szabályok hasznosak? Mi van, ha nélkülük szűnik meg a stabilitás, önkontroll, harmónia? Mi van, ha szabadabb a madár a látszólag szűkebb ketrecben? Mi van, ha a ketrec még csak nem is látszik? Az a zseniális (eddig legalábbis) az itteni szabályokban, hogy nem látom a szabályokat! Nem látom, csak tudom, hogy vannak. Óriási különbség! Viszont nem dörgöli az orrom alá senki. Ja, hogy nem feszegetem a határokat? Igaz, nagyon is igaz: ha tenném, látnám...Ha benéznék a függöny mögé, ott lenne Morpheus, a maga kegyetlen igazságával...Érdekel-e mi van a függöny, rácsok, nyúl ürege mögött? Nem...

Svájc számomra legzseniálisabb illúzója ugyanis a szabadság. Ami nincs, de mégis van, mert nem érzed, hogy nincs. Látszólag van. Következik a működő rendszerből. Következik az emberek tolerancia szintjéből. A nyugalomból. Abból, hogy nincs kapkodás. Abból, hogy nem a kiskapuk érvényesülnek. Abból, hogy a madás nem akar elszállni innen...Mert nem éri meg, mert az illúzió magasabb szintű ennél...Már-már szabadság, már-már hihető repülés...

Miért írtam mindezt? Aki ismer, tudja...Aki nem, az írásból talán sejtheti: jobb egy olyan illúzió, ami nem hirdeti nap, mint nap az igazát...Jobb egy ketrec, ami nem látszik, szemben a nagy szabadság eszmékkel...Jobb a szabály akkor, ha nem is veszed észre, de a léte ezáltal megnyugtat, feltölt, tán épít is rajtad...Jobb egy olyan bűvésztrükk, ahol nem akarod a megfejtést, mert maga az illúzió kielégít...

Legalábbis szerintem, ma, kis hülyeként...:) A Mátrix rabja vagyok...vagy mégsem?

In sure?

Ha ma feleltetnének svájci egészségbiztosításból, az jó eséllyel „ülj le, egyes” eredményt hozna, annyira nehezen érthető még számomra a tananyag. Ezért csak némi betekintésnek szánom az alábbi gondolatokat: eddig ennyi esett le abból a bizonyos tantuszból. 
Minden itt élő embernek kötelező magán egészségbiztosítást kötnie, az ide költözéstől számított 3 hónapon belül. A biztosítók széles köre elérhető, a www.comparis.ch oldalon 20-30 cég ajánlata közül próbálhatja mindenki kitotózni, hogy vajon melyik éri meg számára a legjobban. Az alap ellátás is ehhez kötött, de nyilván nem hagynak vérző fejjel az utcán senkit: pusztán miután felébredt, a „fáj-e a feje” és „milyen nap van” kérdések után, valószínűleg a „melyik biztosítónál vehetjük le Önt” kérdés következik. Fontos tudni, hogy a választott csomaghoz tartozik egy ún. önrész, amely az összes jellegű ellátás évi saját erejét határozza meg. Tehát ha fáj a torkod, elmész a háziorvoshoz: ha ő kinyitja az ajtót, az már egy százas, ha belenéz a torkodba, újabb ötvenes, ha kinyitja a receptes füzetet plusz huszonöt, a szép napot köszönés még ugyanennyi, kábé...Mindezt vagy direktben neked számlázza következő hónapban, vagy elküldi a biztosítódnak, aki továbblövi a feladatot neked, amíg az éves önrészt el nem érted. Vegyük pl. a tipikus 2 000 frank körüli éves saját erőt: ez mondjuk 6-8 háziorvosi, vagy egy kórházi ellátás díja, ha medikusok tanulmányoztak (ha netán sebész is kell, hatványozódik). Ha elérted az éves önrészt, onnantól a biztosító fizet mindent, illetve kiküldi neked az ellátás számlájának 10%-áról szóló számlát. Önrészig tehát te fizetsz mindent, utána a 10%-át. Látszólag hót egyszerű, de vannak még érdekes részletek: nem mindegy, hogy melyik orvoshoz mész, illetve mit határoz meg a biztosítási szerződésed: van olyan, hogy akárkihez mehetsz (legdrágább), van olyan, hogy adott listából választhatsz (haladó csomag) és van, hogy a „bíróság kirendel neked egyet”, azaz telefonon érdeklődsz, hogy kihez mehetsz, ők megmondják, és már mehetsz is. Időpontot érdemes kérni, hacsak nem akut esetről van szó. Nők esetében a szülés teljes költsége általában „ingyenes”, azaz önrész nélkül benne van a havi díjban. Ha ez nem így lenne, a híradó számolna be minden csecsemő születéséről, kábé ekkora összegű a kórházi számla.

Fogorvos egy külön kategória: ha fáj a fogad, hazamész, as simply as that! Már az utazási irodák is rájöttek a tutira és magyarországi fogászati kezeléseket úgy hirdetnek, hogy repülj oda, csináltass meg mindent, közben és utána pihenj kicsit a gyógyfürdőkben, fedezd fel a tájat, vegyél szuveníreket, és ez a teljes 1-2 hét még mindig sokkal olcsóbb, mintha itt mész fogdokihoz! Csak egy példa: ha letörik a fogad és nem tudsz aludni a fájdalomtól, az nagyjából 2-2,5 ezer frankba lesz (ha szerencséd van). Erre külön csomag választható a biztosítóknál, ami felezi ezt a költséget. Ha csilliárdos vagy és belefér havi 2-3 ezer frankos biztosítás, akkor persze éjfélkor is ingyen kezel a fogorvos, külön szobád van a kórházban, dedikált nővérekkel, csak a főorvos nézheti meg az ágy alatti kacsádat, stb-stb. Létezik a VIP megoldás, csak érdemes hozzá nettó 15-20 ezret keresni, havonta...Az átlag halandó, mint pl. mi is, a havi nettó jövedelmének úgy 3-5, max 10%-ával számoljon.

Az, hogy az egész rendszert valaki megértse, és nem beteges típus, szerintem pár év biztos szükséges: ezt az operációs rendszert nem az Apple tervezte...:) Szoftver frissítésig most itt tart a firmwarem a témában. Csak egészség legyen, meg térerő, fiatalok! :)

A schaffhauseni ékszerdoboz

Az elmúlt pár napban első alkalommal látogatott meg minket a családom, amióta kiköltöztünk. Izgalommal telve vártuk mi is, ők is: hál’ Istennek minden remekül sikerült, csodásan éreztük magunkat. Abban biztos voltam, hogy Zürich és környéke, ahol már egyre otthonosabban mozgunk, nagyon fog nekik tetszeni, hiszen a főbb látnivalók gyönyörűek. Különösen akkor, ha ilyen verőfényes napsütéses őszi időben csodálhat rá az ember. A kockázat abban volt, hogy a nettó négy napból az utolsó kettőre masszív esőt jósoltak, tehát mi férjen bele és mi halasztható? Mindent mutassunk meg Zürichből és a városon kívül csak akkor, ha mégsem esik, vagy...Vagy húzzunk egy merészet és irány Schaffhausen a második napon, ahol még mi sem jártunk! Mondták barátaink, hogy van ott egy „kis vízesés”, azt érdemes megnézni, meg a városka is „elég szép”...Örömet okozni másoknak a legjobb érzés! De ha úgy okozunk örömet, hogy közben nekünk is leesik az állunk azáltal, hogy milyen csodálatos helyre hoztuk a szeretteinket, akkor az még egy szinttel feljebb!

Schaffhausen maga egy ékszerdoboz, úgy, ahogy van! A város építészete eredeti pompájában díszeleg, a legrégebbi épületen lévő tábla tanusága szerint immáron 1630 óta! Igazi élmény barangolni a szűk utcákban, majd felmenni a várba, ahonnan az egész táj legszebb arcát mutatja. A vízesés mellette csak ráadás, anélkül is megérne egy egész napot is! De a vízeséssel együt... Konkrét nevén a Rheinfall egy bő 1250 köbméter per másodperces (!!!) vízhozamú kis csobogó...:) Amelyet helvét barátaink olyan turisztikai látványossággá varázsoltak, hogy az tényleg nem hétköznapi! Megoldották, hogy minden biztonság mellett, gyakorlatilag hozzáérhetsz ehhez az eszelős mennyiségű folyóvízhez! Mindezt több lépcsőszinten keresztül, újabb és újabb perspektívából rácsodálva a természet elképesztő erejére. Mellé egy Schaffhausenről szóló kis múzeumi tárlat dukál, levezetésképpen, és mindezért nevetséges 5 frank belépőt kérnek...Osztályon felüli, az eddigi legnagyobb élményünk volt itt Svájcban!

Beszéljenek a képek, amelyek tényleg csak ízelítőt adnak! Kötelező látnivaló, ha erre jártok!

Apróságok

Számomra is érdekes, hogy az új élethelyzet mikor-milyen reakciót, ihletet vált ki belőlem. Nem tűnt el a lelkesedés a sztorikkal kapcsolatban, inkább mással voltunk elfoglalva, így kevésbé vettem észre az apróságokat. Azon kis részleteket, amelyek érdekessé teszik a beilleszkedés időszakát. Az ördög a részletekben rejlik, szokták mondani bölcsen...Mik tehát azok az apró dolgok, amelyek feltűnnek és jelenleg még különbségnek hatnak a megszokott, korábbi életünkhöz képest? Miben más Zürich, mint például Budapest?

Először is a távolságok, amelyek kellemes meglepetést okoztak: minden sokkal közelebb van, gyorsan és egyszerűen megközelíthető. Akár gyalog is elérhető fél óra alatt a tópart, de tömegközlekedve tényleg érvényesül a svájci óramű: minden megállóban látod, hogy mi-mikor jön, és az akkor fog jönni...Ha nem, akkor több helyi már kiáll a sínre és mutogat a villamosvezetőnek, hogy „brada, mi a tök van, nem érünk rá, nem ezért fizetünk!”. És igazuk van: azért mész villamossal, hogy mindig időben érj oda: ez 90+ százalékban így is lesz...Ha nem, arról nem a hálózat tehet, inkább egyéb forgalmi dugó, baleset, akadály. A tömegközlekedés tehát tényleg világklasszis: minden megy minden irányba, gyorsan és hatékonyan. Másik dolog, hogy mindez kulturált, tiszta! Bármire szállsz fel, az olyan, mintha új lenne, de maximum pár éves. Van szemetes a villamoson: naná, nem nagy dolog, de akkor is...Apróságok, de úgy érzed, hogy kaptál valamit a jegyért, bérletért. Kiszámítható, a legpozitívabb értelemben.

A blog egyben napló is számomra, tehát érdekes lesz visszaolvasni később: a kiszámíthatóság jelenleg még abszolút erény, pozitívum az itteni életben. Öt év múlva el bírom képzelni, hogy az agyamra mászik majd, hogy minden rendezett, szabályozott, ezáltal semmi spontaneitás nincs benne. De talán ezért működik...Zárójeles közlöny vége.

Apróság, de mikor megláttam, a szemem is könnybe lábadt: a helyi Coop boltban (annak is legnagyobb közeli üzletében, ez igaz) van Kalocsai paprika és szegedi paprikakrém...Mi a túróért lenne, ha nem miattunk, magyarok miatt? Mi érdeke a svájcinak, hogy ilyet tartson a boltban? Semmi más, mint hogy van egy magyar kolónia, aki meg fogja venni. A helyiek, ha nagy ritkán újdonságra vágynak, nem ezt szemelik ki elsőre. Szegény Frau Helvetia nem a balkán sorra fog rohanni, ha a 40 éves házassági évfordulón ura valami nem megszokottra vágyik...Tutira veszem, hogy ez nem helyi érdek, hanem figyelmes (és üzletileg persze átgondolt) gesztus felénk, magyarok felé. Apróság, de élhetőbbé teszi a helyet.

Másik apróság, ami szerintem csak Pesthez képest fura: a szomszédok becsöngettek és bemutatkoztak, hogy ha bármi kell, tudjuk, hogy őket így hívják, itt laknak, szeretettel üdvözölnek és lelépnek. Nem jönnének be, ha behívod őket, csak barátságosan üdvözölnek. Viszont szerveznek egy „mindenki beköltözött” partit és összehozzák a közösséget. Vidéken ez tök természetes odahaza is, de mi már meglepődtünk rajta...Anyámék idejében ez olyan evidens volt, mint a műszak előtti feles reggel...:) De más idők járnak, itt viszont adnak erre is. Nagyon kellemes meglepetés.

Ha már meglepetés: az időjárás egyelőre abszolút hasonló, mint otthon. Kivéve persze a nyári 40 fokot, amiből eljöttünk, mert itt 32 fok felett szerintem bevetik a nemzetőrséget, katasztrófaelhárítás címén...:) De ha otthon esik, itt egy-két nappal előtte esik, ha havazik, szintén, de a nap is süt, hála a Magasságosnak! Nem Anglia, sokkal barátságosabb idő volt eddig, hangsúlyozva, hogy nem ez az általános: a fű sem azért ilyen zöld, mert itt a Milka tehenek speciális étrenden lennének...:) Esik, mint a kubikus-segéd a Durbincs sógor boros kanna legvégén...:) De eddig ez sem égbekiáltóan más: inkább hasonlóan kellemes, mint a kivételesen jó helyen lévő őshazában.

Nincs tehát olyan, amire eddig azt mondanám: botrány, bekaphatják, mekkora baromság! A nyugalom viszont szinte kézzelfogható! Nem is a nyugalom a jó szó, hanem a harmónia...Mindig kérdezik tőlünk, milyen itt élni: harmonikus! Ez mindent elárul...Nem unalmas egyáltalán, persze nem a pesti pörgés (ZP rulez), de itt is költhetnénk millió helyen, ha akarnánk...Lenne mire, lenne értelme...De most még élvezzük a nyugit, ezáltal pedig várjuk az alkalmat, amikor Pesten lehetünk egy-egy hétre. Az is gyönyörű, meg ez is. Az egészséges arányt kell megtalálni, ami egyelőre 67/33%, Zürich javára...

Nyilas Misi pakkot kapott

Egyik cimbimmel esett meg nemrég az alábbi sztori, nekem nagyon tetszett, tanulságos kis eset és ez is Svájcról szól, tulajdonképpen... Hősünk, nevezzük mondjuk Robinak, szeret jégkorongozni, a közeli Zug városka csapatát erősíti. Minap edzésre sietett, késésben volt. Mire beért az öltözőbe, már mindenki teljes felszerelésben feszített, akadt, aki már a pályán melegített. Szóltak Robinak, hogy van egy új srác az edzésen. Jó, mondta, who cares? :) Gyorsan beöltözött, indult az edzés, két csapat egymás elleni játékkal. Az egyik szitunál úgy esett, hogy Robi felkente az új srácot, mint Pista bá a taknyot. Új srác nagyot esett, majd mintha mi sem történt volna, felpattant, ment tovább. Gyakori szitu ez a pályán: az ütközés része a játéknak, semmi durvaság nem történt. Kicsivel később Robi egyik csapattársa szólt neki, hogy ezt nem kéne, ne durvuljon az új gyerekkel. Robi kérdően nézett vissza: miért, mit csinált? Semmi durvaságot nem követett el, benne van a játékban. Oké, de a srác még új itt... Na és, kit érdekel?! Szokja csak a törődést! Jó, de a srác, szóval, nem kéne, hogy baja essen...Ne idegeljél már brada, milyen baja, sportolunk, férfiak vagyunk! Ő nem csak egy átlag játékos, nem akárki...Én se vagyok akárki, én se vagyok átlag játékos! Oké, de te nem vagy a Kimi Raikkönen...:) Ja, az igaz...:)

Mivel épp két verseny között otthon volt, Kimi úgy döntött, hogy korongozik egy kicsit...:) Nem lakik messze, Zug mellett egy Baar nevű kis városkában. Mondjuk hol máshol lakna, mint egy bár nevű helyen...:) Hát így, ezek benne vannak a pakliban...:)