Apróságok

Számomra is érdekes, hogy az új élethelyzet mikor-milyen reakciót, ihletet vált ki belőlem. Nem tűnt el a lelkesedés a sztorikkal kapcsolatban, inkább mással voltunk elfoglalva, így kevésbé vettem észre az apróságokat. Azon kis részleteket, amelyek érdekessé teszik a beilleszkedés időszakát. Az ördög a részletekben rejlik, szokták mondani bölcsen...Mik tehát azok az apró dolgok, amelyek feltűnnek és jelenleg még különbségnek hatnak a megszokott, korábbi életünkhöz képest? Miben más Zürich, mint például Budapest?

Először is a távolságok, amelyek kellemes meglepetést okoztak: minden sokkal közelebb van, gyorsan és egyszerűen megközelíthető. Akár gyalog is elérhető fél óra alatt a tópart, de tömegközlekedve tényleg érvényesül a svájci óramű: minden megállóban látod, hogy mi-mikor jön, és az akkor fog jönni...Ha nem, akkor több helyi már kiáll a sínre és mutogat a villamosvezetőnek, hogy „brada, mi a tök van, nem érünk rá, nem ezért fizetünk!”. És igazuk van: azért mész villamossal, hogy mindig időben érj oda: ez 90+ százalékban így is lesz...Ha nem, arról nem a hálózat tehet, inkább egyéb forgalmi dugó, baleset, akadály. A tömegközlekedés tehát tényleg világklasszis: minden megy minden irányba, gyorsan és hatékonyan. Másik dolog, hogy mindez kulturált, tiszta! Bármire szállsz fel, az olyan, mintha új lenne, de maximum pár éves. Van szemetes a villamoson: naná, nem nagy dolog, de akkor is...Apróságok, de úgy érzed, hogy kaptál valamit a jegyért, bérletért. Kiszámítható, a legpozitívabb értelemben.

A blog egyben napló is számomra, tehát érdekes lesz visszaolvasni később: a kiszámíthatóság jelenleg még abszolút erény, pozitívum az itteni életben. Öt év múlva el bírom képzelni, hogy az agyamra mászik majd, hogy minden rendezett, szabályozott, ezáltal semmi spontaneitás nincs benne. De talán ezért működik...Zárójeles közlöny vége.

Apróság, de mikor megláttam, a szemem is könnybe lábadt: a helyi Coop boltban (annak is legnagyobb közeli üzletében, ez igaz) van Kalocsai paprika és szegedi paprikakrém...Mi a túróért lenne, ha nem miattunk, magyarok miatt? Mi érdeke a svájcinak, hogy ilyet tartson a boltban? Semmi más, mint hogy van egy magyar kolónia, aki meg fogja venni. A helyiek, ha nagy ritkán újdonságra vágynak, nem ezt szemelik ki elsőre. Szegény Frau Helvetia nem a balkán sorra fog rohanni, ha a 40 éves házassági évfordulón ura valami nem megszokottra vágyik...Tutira veszem, hogy ez nem helyi érdek, hanem figyelmes (és üzletileg persze átgondolt) gesztus felénk, magyarok felé. Apróság, de élhetőbbé teszi a helyet.

Másik apróság, ami szerintem csak Pesthez képest fura: a szomszédok becsöngettek és bemutatkoztak, hogy ha bármi kell, tudjuk, hogy őket így hívják, itt laknak, szeretettel üdvözölnek és lelépnek. Nem jönnének be, ha behívod őket, csak barátságosan üdvözölnek. Viszont szerveznek egy „mindenki beköltözött” partit és összehozzák a közösséget. Vidéken ez tök természetes odahaza is, de mi már meglepődtünk rajta...Anyámék idejében ez olyan evidens volt, mint a műszak előtti feles reggel...:) De más idők járnak, itt viszont adnak erre is. Nagyon kellemes meglepetés.

Ha már meglepetés: az időjárás egyelőre abszolút hasonló, mint otthon. Kivéve persze a nyári 40 fokot, amiből eljöttünk, mert itt 32 fok felett szerintem bevetik a nemzetőrséget, katasztrófaelhárítás címén...:) De ha otthon esik, itt egy-két nappal előtte esik, ha havazik, szintén, de a nap is süt, hála a Magasságosnak! Nem Anglia, sokkal barátságosabb idő volt eddig, hangsúlyozva, hogy nem ez az általános: a fű sem azért ilyen zöld, mert itt a Milka tehenek speciális étrenden lennének...:) Esik, mint a kubikus-segéd a Durbincs sógor boros kanna legvégén...:) De eddig ez sem égbekiáltóan más: inkább hasonlóan kellemes, mint a kivételesen jó helyen lévő őshazában.

Nincs tehát olyan, amire eddig azt mondanám: botrány, bekaphatják, mekkora baromság! A nyugalom viszont szinte kézzelfogható! Nem is a nyugalom a jó szó, hanem a harmónia...Mindig kérdezik tőlünk, milyen itt élni: harmonikus! Ez mindent elárul...Nem unalmas egyáltalán, persze nem a pesti pörgés (ZP rulez), de itt is költhetnénk millió helyen, ha akarnánk...Lenne mire, lenne értelme...De most még élvezzük a nyugit, ezáltal pedig várjuk az alkalmat, amikor Pesten lehetünk egy-egy hétre. Az is gyönyörű, meg ez is. Az egészséges arányt kell megtalálni, ami egyelőre 67/33%, Zürich javára...

Nyilas Misi pakkot kapott

Egyik cimbimmel esett meg nemrég az alábbi sztori, nekem nagyon tetszett, tanulságos kis eset és ez is Svájcról szól, tulajdonképpen... Hősünk, nevezzük mondjuk Robinak, szeret jégkorongozni, a közeli Zug városka csapatát erősíti. Minap edzésre sietett, késésben volt. Mire beért az öltözőbe, már mindenki teljes felszerelésben feszített, akadt, aki már a pályán melegített. Szóltak Robinak, hogy van egy új srác az edzésen. Jó, mondta, who cares? :) Gyorsan beöltözött, indult az edzés, két csapat egymás elleni játékkal. Az egyik szitunál úgy esett, hogy Robi felkente az új srácot, mint Pista bá a taknyot. Új srác nagyot esett, majd mintha mi sem történt volna, felpattant, ment tovább. Gyakori szitu ez a pályán: az ütközés része a játéknak, semmi durvaság nem történt. Kicsivel később Robi egyik csapattársa szólt neki, hogy ezt nem kéne, ne durvuljon az új gyerekkel. Robi kérdően nézett vissza: miért, mit csinált? Semmi durvaságot nem követett el, benne van a játékban. Oké, de a srác még új itt... Na és, kit érdekel?! Szokja csak a törődést! Jó, de a srác, szóval, nem kéne, hogy baja essen...Ne idegeljél már brada, milyen baja, sportolunk, férfiak vagyunk! Ő nem csak egy átlag játékos, nem akárki...Én se vagyok akárki, én se vagyok átlag játékos! Oké, de te nem vagy a Kimi Raikkönen...:) Ja, az igaz...:)

Mivel épp két verseny között otthon volt, Kimi úgy döntött, hogy korongozik egy kicsit...:) Nem lakik messze, Zug mellett egy Baar nevű kis városkában. Mondjuk hol máshol lakna, mint egy bár nevű helyen...:) Hát így, ezek benne vannak a pakliban...:)

Túl az első vámvizsgálaton

Tegnap lepörgettük lassan szokásos 1000 km-es körünket kocsival, most épp vissza Zürichbe. A két tipikus útvonal közül most nem a müncheni német szakaszt favorizáltam, hátha az a több millió Oktoberf-est-elő dob egy kicsit az amúgy is jelentős forgalmon, hanem Innsbruck felöl támadtuk a határt, a lichtensteini részen belépve. Szegény autóm nem gondolta volna, hogy annyi békés év után most ilyen időszak jön: már harmadjára pakoltuk meg padlótól plafonig, hátsó ajtótól első ülés tetejéig...:) Ezt szó szerint így értsétek: 650 liter az elméleti kapacitás lehajtott ülésekkel a MINI-ben, ezt mi a gyakorlatban szerintem 700-ig használjuk ki...:) Nem sokat számít, most evett 5,7-et, amúgy meg 5,3-at...Határ előtt lassítás 30-ra, onnan első kapunál senki, tovább csordogálás, következő kapunál a bódé mellett áll két helvét röntgen-elvtárs...Ha valaki oldalt áll és csak vizslat, az nekem nem jelent megálljt, haladok 30-cal. Utolsó pillanatban kilép elém: ÁLLJ! Satu, csomagok nyekeregnek, én intek, hogy suldigung. Ablakot le, üresbe be: grüezi! Németül gondolom azt mondja, azonnal állítsam le a motort. Okéjó, deal done. Papírok, van-e nálatok alkohol? Hogy ne lenne, a kérdés is sértő: asszem még mindig tudtam volna pálinkásat büfögni...:) De a kocsiban most tényleg nem volt...Cigi? Nincs. Benéz a kocsiba: egy komplett csecsen menekült tábor elférne a dobozokban...:) Álljon oda félre! Már csak ez hiányzott: este 6 óra, tele vagyok frissességgel, hogy ki-be pakoljak két mázsa cuccot. De itt ő a főnök, kinyittatja a csomagtartót. Semmi új nincs maguknál? Nincs, csak konyhai cuccok, könyvek, personal things, mert hogy angolra váltottunk, mielőtt azon találjuk magunkat, hogy rácsos ajtó, éjjeli pihenő (fogalmam nincs, miket kérdezett szviccer düjcs-ül)...:) Kiszedi a hátizsákot, szőnyeget, nézegeti: mondjuk szuszogás nincs, senki nem válaszol, hogy ő lenne a krumpli, így hát megnyitja az egyik dobozt...Amire én is azt hinném, hogy ebben nem porcukor van, ha zacskókat látok benne...De könyvek voltak, a betyár, a végén még igazat mondanak...:) 2 percig kukkolt még, aztán gondolom lejárt a távcsőbe dobott 1 frankos, és na jó, menjenek, jó utat: elengedett...Hál Istennek! :) Mondjuk 10 km-re eszembe jutott, hogy barátainknak hoztunk egy zsír új kütyüt, ami jól be volt ágyazva a „csecsenek” közé...:) Mindegy, fáradtság és ezzel nyugalom ült az arcomon: láttak ők már ideges drogfutárt, szerintem...Egyik barátom mesélte, hogy ő egy időben havonta kétszer megfordult Pest és Zürich között autóval, dolgozott otthon. Egy ideig semmi, aztán minden további alkalommal kikapták a sorból és atomjaira szedték a kocsit, mert tutira csempészik valamit. Ő mindig elmondta: csak az agyát, mert arra otthon tartanak igényt. Az kizárt! Pedig de! „Semmi nincs, Stefan? A kutya se jelez? Tankban nézted?” Aztán rendőri felvezetéssel engedték ki az autópályára, elnézést kérve, hogy feltartották...:) Vagy jelez az arcfelismerő (tényleg van), vagy a rendszámra pörög a piros lámpa: de most már mi is számíthatunk rá, hogy 5-10 percig mindig megkérdik majd, mi a jóégért nem repülünk Swiss Air-rel...:)