Csak ennyi? Akkor gyere...

Néha annyira apró dolgok teszik örömtelivé a napokat, hogy el semi hinné az ember! Említettem, hogy apróságok miatt válik érdekessé, élhetővé az itteni élet: ez a létező legkisebb ezek közül is, mégis mondanivalóját tekintve azt hiszem, érdekes, tanulságos. 

Mosni akartunk, vinném le a pakkot a mosókonyhába, majd hoppá: nincs elég 20 rappenes, amivel megy az automata (lásd korábbi poszt a mosógépről). Semmi gond, napos az idő, irány a közért aprót váltani. Nem sokat szoktam pöcsölni a vásárlással: felkaptam hát egy chipset, futás a kasszához. Egy helyi fickó éppen pakolja fel a kocsiból a dolgait, egy komplett bevásárlás után. Rám néz, majd megkérdi: csak ennyi? Ha nem teszi hozzá azonnal a következő mondatot, azt gondoltam volna, hogy a helyi csálé szemű Gyuri megbízottja, aki megvetően épp’ azt kéri rajtam számon, hogy van pofám csupán ennyi fogyasztással hozzájárulni a GDP-hez...:) De a következő mondata így hangzott: mert akkor gyere, állj be elém a sorba! Ezt nem volt szerencsém korábban megtapasztalni (de nagyon örülök, ha másnak igen), így mosolyogva megköszöntem, és hazafelé elmorfondíroztam rajta: tényleg ennyire egyszerű kedvesnek lenni? Tényleg ennyire egyszerű a kölcsönös udvariasság? Ennyire könnyű az önzetlen figyelem? Ezek eredményezhetik azt, hogy itt egy valódi, összetartó társadalom épül(het)? Ennyire kis dolog ennyire értékes is lehet? Szerintem igen, minden kérdésre adott válaszként: ennyire apró dolgok összessége alakítja ki a harmóniát. Ennyire kis lépések szükségesek hozzá. Hátsó szándékok nélkül, valódi céllal: egymás iránti tisztelet és figyelem. Ezekből lesz valami... Pedig nem volt ez mindig így itt sem. Sőt, valószínűleg nincs is így mindig most sem. Mégis mutat valamit: követendő példát, egy apró, mindenki által megtehető lépést. Ezekkel kezdődik... Sok ilyennel folytatva mindenhol lehet remény. Mindenhol!