Túl az első vámvizsgálaton

Tegnap lepörgettük lassan szokásos 1000 km-es körünket kocsival, most épp vissza Zürichbe. A két tipikus útvonal közül most nem a müncheni német szakaszt favorizáltam, hátha az a több millió Oktoberf-est-elő dob egy kicsit az amúgy is jelentős forgalmon, hanem Innsbruck felöl támadtuk a határt, a lichtensteini részen belépve. Szegény autóm nem gondolta volna, hogy annyi békés év után most ilyen időszak jön: már harmadjára pakoltuk meg padlótól plafonig, hátsó ajtótól első ülés tetejéig...:) Ezt szó szerint így értsétek: 650 liter az elméleti kapacitás lehajtott ülésekkel a MINI-ben, ezt mi a gyakorlatban szerintem 700-ig használjuk ki...:) Nem sokat számít, most evett 5,7-et, amúgy meg 5,3-at...Határ előtt lassítás 30-ra, onnan első kapunál senki, tovább csordogálás, következő kapunál a bódé mellett áll két helvét röntgen-elvtárs...Ha valaki oldalt áll és csak vizslat, az nekem nem jelent megálljt, haladok 30-cal. Utolsó pillanatban kilép elém: ÁLLJ! Satu, csomagok nyekeregnek, én intek, hogy suldigung. Ablakot le, üresbe be: grüezi! Németül gondolom azt mondja, azonnal állítsam le a motort. Okéjó, deal done. Papírok, van-e nálatok alkohol? Hogy ne lenne, a kérdés is sértő: asszem még mindig tudtam volna pálinkásat büfögni...:) De a kocsiban most tényleg nem volt...Cigi? Nincs. Benéz a kocsiba: egy komplett csecsen menekült tábor elférne a dobozokban...:) Álljon oda félre! Már csak ez hiányzott: este 6 óra, tele vagyok frissességgel, hogy ki-be pakoljak két mázsa cuccot. De itt ő a főnök, kinyittatja a csomagtartót. Semmi új nincs maguknál? Nincs, csak konyhai cuccok, könyvek, personal things, mert hogy angolra váltottunk, mielőtt azon találjuk magunkat, hogy rácsos ajtó, éjjeli pihenő (fogalmam nincs, miket kérdezett szviccer düjcs-ül)...:) Kiszedi a hátizsákot, szőnyeget, nézegeti: mondjuk szuszogás nincs, senki nem válaszol, hogy ő lenne a krumpli, így hát megnyitja az egyik dobozt...Amire én is azt hinném, hogy ebben nem porcukor van, ha zacskókat látok benne...De könyvek voltak, a betyár, a végén még igazat mondanak...:) 2 percig kukkolt még, aztán gondolom lejárt a távcsőbe dobott 1 frankos, és na jó, menjenek, jó utat: elengedett...Hál Istennek! :) Mondjuk 10 km-re eszembe jutott, hogy barátainknak hoztunk egy zsír új kütyüt, ami jól be volt ágyazva a „csecsenek” közé...:) Mindegy, fáradtság és ezzel nyugalom ült az arcomon: láttak ők már ideges drogfutárt, szerintem...Egyik barátom mesélte, hogy ő egy időben havonta kétszer megfordult Pest és Zürich között autóval, dolgozott otthon. Egy ideig semmi, aztán minden további alkalommal kikapták a sorból és atomjaira szedték a kocsit, mert tutira csempészik valamit. Ő mindig elmondta: csak az agyát, mert arra otthon tartanak igényt. Az kizárt! Pedig de! „Semmi nincs, Stefan? A kutya se jelez? Tankban nézted?” Aztán rendőri felvezetéssel engedték ki az autópályára, elnézést kérve, hogy feltartották...:) Vagy jelez az arcfelismerő (tényleg van), vagy a rendszámra pörög a piros lámpa: de most már mi is számíthatunk rá, hogy 5-10 percig mindig megkérdik majd, mi a jóégért nem repülünk Swiss Air-rel...:)